ház

ház
*** Jó dolog a kis homokból várat építeni, a téglából templomot az Istennek, otthont az embereknek. Jó dolog a földet feltörni, és tarka virágot, hatalmas fákat ültetni csak úgy, hogy legyenek, hogy létükkel tanúskodjanak az élet, a kibontakozás, a folyamatosan mozgásban lévő Isten irántunk való végtelen szeretetéről. Megéri? Építed, szépíted a világot, és észre se veszed: magadat építed, bontakoztatod ki, minden egyes kapavágás nemcsak a földet teszi lakhatóbbá, hanem magadat is. (Böjte Csaba) ***

2014. február 6., csütörtök

Régi = szégyellni való, mindenkinek jól áll a trendi?






Sokáig  nem volt tévénk, majd lett, és nem használtuk, esetleg néztük a három alapcsatorna valamelyikét. Nemrég internetszolgáltató váltása miatt kaptunk egy rakat tv csatornát is a csomagba. Azóta néha örülök, néha sírok, néha bosszankodom, néha felháborodok, amikor tévé elé ülök. Szakmai ártalomként szívesen kezdtem nézni a spektrum home műsorait. A múlt idő nem véletlen, mert lassan körbeérek a kínálattal, és a bosszúság is közömbösségbe megy át.
Amerika, az  Amerika. Az ottani általában jócskán molett építtetők/házvásárlók rendszerint túldrámázott undorkodással nézegetik a lakásokat, a felújításhoz/ eladáshoz felkért segítők sokszor durván ócsárolják a család lakását, majd a tegnap még használt konyhát fejszével csapkodják szét a felújítás örömében. Nekem szörnyű ezt látnom, de legalább az vigasztalt, hogy messze van, és köztünk még a nagy víz is. 



Ezek után a múltkor megláttam ezt a stílust egy magyar készítésű műsorban is, és ez már elkeserített. Nem tudom mi van Amerikában, mik a hétköznapi viszonyok, de az biztos, hogy egy vidéki 3 gyerekes átlagos család ma Magyarországon nem kell, hogy szemlesütve járjon, ha a bútoraikat nem 3 évente cserélik, és a lakberendezésben nem a legújabb trendeket érvényesítik. Nem értem miért is kellene szégyenkezniük régi döntéseik miatt. Ha nem tudunk szembenézni a múltunkkal, hogy  élhetjük boldogan a jelenünket?
 
A felújítás kapcsán, az első dolog volt, hogy az eddigi látszólag egyáltalán nem rossz, maximum nem divatos bútorokat a teraszról lehajigálják az udvarra, nagy üdvrivalgások között. Azt elérték vele, hogy pár óra után már tényleg nem ért semmi egy fabatkát sem. Én nagyon szégyelltem magam a helyükben is. Tudom, hogy  nem lehet, és nem is kell mindent megtartani, és van amit nem is érdemes felújítani, de a skót vérem tiltakozik ez ellen a pazarlás ellen.
A lakberendezés rólunk szól. A környezetünket mi teremtjük magunknak a lehetőségeinkből. A lehetőségeinket sok minden meghatározza: hogy mi van a pénztárcában, hogy abból mennyi költhető el egy ütemben, hogy  milyen igényeknek kell megfelelni, egyáltalán meg tudjuk-e fogalmazni az igényeinket, hogy mennyire vagyunk  nyitottak új dolgokra, hogy eljutnak-e hozzánk a trendek, vagy bármiféle lakberendezési inspirációk, hogy tudunk-e elvonatkoztatni, alkotni, kitalálni új dolgokat és folytathatnám a sort. Nem hiszem, hogy hirtelen nagyot lehet ugrani ebben a témában. Az ember, akár egy növény  lassan alakul, érik, változik, majd változtatja a környezetét. Olyan jó lenne igazi szakemberekkel találkozni, ahol alapértelmezés lenne, hogy  a másik ember megértése, hogy az ő problémájára adjon választ hozzáadva az összes szakmai tudását. Nem biztos, hogy minden szakember illik minden megrendelőhöz, sőt inkább biztos, hogy nem. Valószínű, nem tudnék mit kezdeni a beverly hilsi igényekkel, de nehéz lenne megértenem a bolgár pásztorembert is.
Felelősségteljes dolog más ember életterét kialakítani, ebben segítséget nyújtani, és be kell látni, hogy vannak határok, ami után ez nem működik. Aki  trendi enteriörökben járatos, mégha abban van némi loftos, industrialos, countrys rusztikusság, nem biztos, hogy érti a falusi gazdálkodók mindennapjait. 
Úgy szeretném, ha ilyen szempontból is igényesek lennének ezek az átalakítós műsorok, mert a kíváncsiságom mégis rávesz, hogy egyet-egyet megnézzek közülük, és a sok jó dolog mellett nem szeretek bosszankodni ezek miatt az "apróságok " miatt.

Kicsit hosszú lettem, de jól esett. Ti hogyan vélekedtek erről?

4 megjegyzés:

  1. Ha-ha!
    Ezek a műsorok általában és alapvetően a műsorkészítőkről szólnak, a nézettségről, a téma teljesen mindegy. Kellő "akció" nélkül, kevésbé eladhatóak.
    Tudod a híradóban is a rossz hírt mondják, mert a jó hír senkit sem sokkol.
    A műsort támogató bútorcég érdeke az, hogy mindenki szalagon gyártott új bútort vegyen. Ha egy restaurátor cég támogatná a lakberendezési műsort, rögtön lenne felújítás. Na jó, de pozdorját és műanyagot nem lehet restaurálni!

    Ám valóban, olyan ez, mintha egy főzőműsorban azzal kezdenék a főzést, hogy a hűtőben lévő összes hozzávalót kidobálnák, aztán mindenből újat vennének.

    Én 10 éve nem nézek TV-t, pedig minden évben "jobbnál jobb" ajánlatokkal bombáznak. Na de ki kíváncsi arra a sok tömény hülyeségre?


    VálaszTörlés
  2. Szeretem az újrahasznosított dolgok magyar változatát.:) És szeretek innen -onnan ötleteket meríteni,ha az megvalósítható nálunk.

    VálaszTörlés
  3. Maximálisan egyetértek, nagyon jól megragadtad a lényeget! Orsinak is igaza van, csak így "szórakoztató" a műsor, csak sajnos sok embernek követendő példa amit a TV-ben lát. Szeretem a blogod olvasni! :-) (Én is) Orsi

    VálaszTörlés
  4. Nem tudom, olvassa-e valaki még ezt, de egy alapvető különbség van az amerikai és a magyar műsorok között: Ott (legalábbis, amit én láttam (HGTV), többkörös válogatókon lehet műsorvezetést nyerni. Itt általában nyuszi rokonai és üzletfelei a műsorvezetők, nem szempont a szakértelem, elég ismerni a tulajt.

    VálaszTörlés