ház

ház
*** Jó dolog a kis homokból várat építeni, a téglából templomot az Istennek, otthont az embereknek. Jó dolog a földet feltörni, és tarka virágot, hatalmas fákat ültetni csak úgy, hogy legyenek, hogy létükkel tanúskodjanak az élet, a kibontakozás, a folyamatosan mozgásban lévő Isten irántunk való végtelen szeretetéről. Megéri? Építed, szépíted a világot, és észre se veszed: magadat építed, bontakoztatod ki, minden egyes kapavágás nemcsak a földet teszi lakhatóbbá, hanem magadat is. (Böjte Csaba) ***

2011. július 5., kedd

Meggy, meggy, meggy, meggy és még mindig meggy

Körülbelül így voltam már éjféltájt, amikor befejeztük a befőzést. Délután felizzítottam a család mozdítható részét, hogy nézzük már meg a két faluval arrébb lévő meggyfánkat, van-e rajta idén termés, nem előzött-e meg minket senki a szüretben?
Hálásak lehettünk, mert volt szépen  fán. Szedtünk belőle jó pár ládával, és ettünk is belőle bőven. Ez az a nagy és édes fajta, ami nem húz össze semmit sem evés közben.



Hogy ne legyen semmi baja,  még aznap el is tettünk 33 üveggel. Szerencsére lányom nagyon kitartóan helytállt, és  így éjfélre végeztünk is!

Este jól esett az alvás, ahogy azóta a már megbontott lekvárok is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése