Sokáig nem volt
tévénk, majd lett, és nem használtuk, esetleg néztük a három alapcsatorna
valamelyikét. Nemrég internetszolgáltató váltása miatt kaptunk egy rakat tv
csatornát is a csomagba. Azóta néha örülök, néha sírok, néha bosszankodom, néha
felháborodok, amikor tévé elé ülök. Szakmai ártalomként szívesen kezdtem nézni a
spektrum home műsorait. A múlt idő nem véletlen, mert lassan körbeérek a
kínálattal, és a bosszúság is közömbösségbe megy át.
Amerika, az
Amerika.
Az ottani általában jócskán molett építtetők/házvásárlók rendszerint
túldrámázott undorkodással nézegetik a lakásokat, a felújításhoz/ eladáshoz felkért
segítők sokszor durván ócsárolják a család lakását, majd a tegnap még használt
konyhát fejszével csapkodják szét a felújítás örömében. Nekem szörnyű ezt
látnom, de legalább az vigasztalt, hogy messze van, és köztünk még a nagy víz
is.
Ezek után a múltkor megláttam ezt a stílust egy magyar
készítésű műsorban is, és ez már elkeserített. Nem tudom mi van Amerikában, mik
a hétköznapi viszonyok, de az biztos, hogy egy vidéki 3 gyerekes átlagos család
ma Magyarországon nem kell, hogy szemlesütve járjon, ha a bútoraikat nem 3
évente cserélik, és a lakberendezésben nem a legújabb trendeket érvényesítik. Nem
értem miért is kellene szégyenkezniük régi döntéseik miatt. Ha nem tudunk
szembenézni a múltunkkal, hogy élhetjük
boldogan a jelenünket?
A felújítás kapcsán, az első dolog volt, hogy az eddigi látszólag
egyáltalán nem rossz, maximum nem divatos bútorokat a teraszról lehajigálják az
udvarra, nagy üdvrivalgások között. Azt elérték vele, hogy pár óra után már
tényleg nem ért semmi egy fabatkát sem. Én nagyon szégyelltem magam a helyükben
is. Tudom, hogy nem lehet, és nem is
kell mindent megtartani, és van amit nem is érdemes felújítani, de a skót vérem
tiltakozik ez ellen a pazarlás ellen.
A lakberendezés rólunk szól. A környezetünket mi teremtjük
magunknak a lehetőségeinkből. A lehetőségeinket sok minden meghatározza: hogy
mi van a pénztárcában, hogy abból mennyi költhető el egy ütemben, hogy milyen igényeknek kell megfelelni, egyáltalán
meg tudjuk-e fogalmazni az igényeinket, hogy mennyire vagyunk nyitottak új dolgokra, hogy eljutnak-e hozzánk
a trendek, vagy bármiféle lakberendezési inspirációk, hogy tudunk-e
elvonatkoztatni, alkotni, kitalálni új dolgokat és folytathatnám a sort. Nem
hiszem, hogy hirtelen nagyot lehet ugrani ebben a témában. Az ember, akár egy
növény lassan alakul, érik, változik,
majd változtatja a környezetét. Olyan jó lenne igazi szakemberekkel találkozni,
ahol alapértelmezés lenne, hogy a másik
ember megértése, hogy az ő problémájára adjon választ hozzáadva az összes
szakmai tudását. Nem biztos, hogy minden szakember illik minden megrendelőhöz, sőt inkább biztos, hogy nem. Valószínű, nem tudnék mit kezdeni a beverly hilsi igényekkel, de nehéz lenne megértenem a bolgár pásztorembert is.
Felelősségteljes dolog más ember életterét kialakítani, ebben segítséget nyújtani, és be kell látni, hogy vannak határok, ami után ez nem működik. Aki trendi enteriörökben járatos, mégha abban van némi loftos, industrialos, countrys rusztikusság, nem biztos, hogy érti a falusi gazdálkodók mindennapjait.
Úgy szeretném, ha ilyen szempontból is igényesek lennének ezek az átalakítós műsorok, mert a kíváncsiságom mégis rávesz, hogy egyet-egyet megnézzek közülük, és a sok jó dolog mellett nem szeretek bosszankodni ezek miatt az "apróságok " miatt.
Kicsit hosszú lettem, de jól esett. Ti hogyan vélekedtek erről?